16.
2020/11

Makói Hagymatikum Gyógyfürdő

A hungarikumként számontartott makói vöröshagymáról határon innen és túl is sokan hallottak már.
A Csongrád-Csanád megyében található Makón már réges rég felfigyeltek, erre az önmagában is gyógyító erőt hordozó kincsre. Így az sem véletlen, hogy a gyógyfürdő nevében is megjelenítik büszkeségüket.
Országunk legvirágosabb városában 1956-ban került sor az első termálvizes forrás feltárására. Kezdetben ideiglenes helyen hoztak létre egy medencét, majd 1961-ben kezdték el a fürdő mai, végleges helyén az építkezést.
A Kossuth-, és Ybl Miklós-díjas magyar építész, Makovecz Imre tervei alapján 1998-ban elkezdték a fürdő felújítását, melyet 2012 óta végleges és modern formájában vehetnek igénybe a látogatók.
A fürdő egyik különlegessége a marosi gyógyiszap, melynek jótékony hatását már 1990 óta igénybe vehetik a vendégek. A gyógyiszap bizonyítottan alkalmas mozgásszervi, reumatológiai betegségek kezelésén kívül a lumbágó, a végtagtörések utókezelésére, valamint nőgyógyászati krónikus gyulladások gyógyítására.
Az alacsony sókoncentrációjú nátrium-hidrogénkarbonátos gyógyvizet két forrásból nyerik, amelyek az alábbi betegségekre javallottak: ekcéma, idegfájdalmak, ideggyulladások, lumbágó, csontritkulás, csonttörések utókezelése, idült gyulladásos mozgásszervi betegségek, izomsorvadás, ízületek kopásos (degeneratív) betegségei, lágyrész-reumatizmus, sérülések utókezelése, nőgyógyászati gyulladások.
Az egyedülálló fürdőben, kialakításának köszönhetően nyitott és fedett részek is rendelkezésre állnak, így egész évben igénybe vehetőek a szolgáltatások.
A fedett területen többek között 3 élmény-, 2 gyógy-, egy barlangmedence, merülő medence, pancsoló és gyermekmedence, súlyfürdő, a nyitott részen többek között pedig télen is használható gyógy,- és úszómedence, csúszda-, és élménymedence, illetve pancsoló is megtalálható.
Különleges látvány nyújt az úgynevezett kaland medence, amelyet középen tíz méter magas, organikus elemekkel díszített oszlop ékesít, szinte már templomi hangulatot idézve.
A szaunázást kedvelők 9 különböző szauna közül válogathatnak. A gőzkabin, finn-, infra-, fény-, és aroma szauna mellett találni gyógynövényes-, makói-, és alföldi kelo-szaunát is.
Különleges wellness szolgáltatások közül néhányat feltétlenül kipróbálásra ajánlunk, ilyen például a vörösboros fürdő, vagy a kleopátra fürdő, a parajdi sós, vagy a Holt-tengeri sós fürdő, de a nem mindennapi masszázsokra is érdemes bejelentkezni.

 

A cikk szerzője
Jó Napot Nagyvilág

Hagyj üzenetet