22.
2020/10

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Az Észak-Kelet-Magyarországi régió részeként, a megye hazánk legkeletibb csücskében megbújó térsége.

A hagyományokat hűen őrző táj különleges földrajzi adottságokkal és gazdag kultúrával rendelkezik.

A megye nyugati szegletén található a nyírségi tájegység, melynek egyik legtöbb értékét rejtő települése Szabolcs, az ezeréves falu.

A 400 fős kis településen ugyanis találkozhatunk hazánk egyik leghíresebb honfoglalás kori emlékével,Közép-Európa legnagyobb épségben maradt földvárával.

A várat az egykori Kárpát-medencében letelepülő honfoglaló magyar nép emelte, amely az akkori magyar törzsek egyik vezéri szálláshelye volt.

A Nyírség legvonzóbb turisztikai célpontja a megye székhelyétől, Nyíregyházától pár kilométerre fekvő Sóstó környéke, amely tengernyi lehetőséget nyújt szórakozásra és pihenésre egyaránt.

A területen található a gyógyvizéről híres, sóstói Aquarius Élményfürdő, ahol ötvöződnek a pihenés, gyógyulás és szórakozás élményei.

Sóstót azonban nem csupán fürdőhelye miatt érdemes meglátogatni.

Itt tekinthetjük meg ugyanis az “Európa legjobb állatkertje” díjat elnyerő, a gazdag élővilág sokszínűségét bemutató állatparkot, mely mintegy 500 különböző állatfaj, több mint 5000 egyedének ad otthont.

A 30 hektáros területen elhelyezkedő Nyíregyházi Állatpark a minősítést 2015-ben, majd ezt követően 2018-ban is megkapta.

A természetes vizek szerelmeseinek pihenését szolgálja a Sóstó Tófürdő.

A csodálatos zöld parkkal és tölgyerdővel körülölelt, gyönyörű Csónakázó tó változatos kikapcsolódást ígér. Többek között éttermek, fagyizók, játszóterek és a sportolási lehetőséget szolgáló futópálya teszi még színesebbé feltöltődésünket.

A Nyírség Magyarország egyik legnagyobb szabadtéri skanzenjével is büszkélkedhet.

A megye jellegzetes tájainak építkezési szokásait és néphagyományait bemutató, valamint a hagyományos falusi élet tárgyait és dokumentumait őrző Sóstói Múzeumfalu állandó és időszakos kiállításokkal, valamint különböző eseményekkel és programokkal várja az ideérkező érdeklődőket.

A helyiek jókedvréről a híres szabolcsi pálinkák gondoskodnak, melyeket az idelátogatók első kézből ismerhetnek és ízlelhetnek meg.

Magyarország hungarikumnak számító, nyolc eredetvédett pálinkái közül három e vidék nevéhez fűződik, itt készül a szabolcsi almapálinka, a szatmári szilvapálinka és az újfehértói meggypálinka is.

A pálinka a szabolcsi nép hagyományos vendégköszöntő itala.

Az a mondás járja, hogy aki iszik belőle, minden kortyától egy évvel fiatalabb lesz.

A régi időkben családi ünnepeken, munka előtt, sőt akár a közösen végzett munkák során is előszeretettel fogyasztották, valamint az ital hagyományos gyógyászat alapanyagaként is szolgált.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kimagasló szerepet kapott a gyümölcstermelésben, az északkeleti térség éghajlati viszonyainak köszönhetően az ott termő, messzi földön híres szabolcsi almának pedig nincsen párja.

Egyedülálló zamatát a ropogós Jonathan, Jonagold, Golden, Red Delicius és az Idared almafajták adják.

Az évszázadokra visszanyúló almatermesztésnek köszönhetően a pálinka mellett, a helyiek a térség kiváló minőségű, frissen préselt almalevét is nagyon kedvelik, mely nem csak ízletes, de rendkívül egészséges is.

A megye északi részén fekvő Felső-Tisza vidéke számos sportolási lehetőséget kínál számunkra.

A Tisza-Szamos-Túr térsége a vízi túrázók paradicsoma, ahol az állandó kajak-, és kenutúrák lehetőségein túl évente megrendezésre kerül hazánk egyik legrangosabb vízi túrája, a Nemzetközi Tisza-túra, melyen bárki részt vehet korosztálytól függetlenül.

A vízi sportokon kívül kerékpározásra is bőven van lehetőségünk, hiszen a vidéket több száz kilométer hosszú kerékpárutak hálózzák be, melyek folyómenti gátakon és településeken vezetnek keresztül.

A térség egyik különlegessége, hogy települései egymástól karnyújtásnyira sorakoznak, így a kerékpározás során könnyen bebarangolhatjuk és felfedezhetjük azokat.

A nemzetközi, Európát átszövő kerékpárút hálózat, az Eurovelo egy szakasza is végighalad a megyén, mely mentén Tiszalöktől Tiszaújvárosig bringára pattanva, kanyargó útvonalakon fedezhetjük fel a táj szépségeit.

Útközben megcsodálhatjuk a tiszadobi Andrássy-kastély mesés épületét is, mely hazánk egyik legszebb kastélya.

Impozáns parkjával és egyedi sövénylabirintusával a Felső-Tisza mentén található kastélyok közül a legromantikusabbnak számít.

Szintén említésre méltó a több mint kétszázötven éves múlttal rendelkező mándoki Forgách kastély, mely az egykori Szabolcs vármegye legfontosabb főúri rezidenciája, a Forgách grófok uradalmi központja volt.

A barokk stílusú épület napjainkban kastélyszállóként működik, hatalmas udvarral, s egy varázslatos üvegpalotával várja látogatóit.

A kastély esküvők és különböző rendezvények helyszínéül is szolgál.

A helyiek méltón lehetnek büszkék az erre található templomokra is.

A Máriapócson található Kegytemplom a könnyező Szűzanya kegyképét őrző, a hívők körében ma is rendkívül ismert zarándokhely.

A legenda szerint 1696-ban a templomban elhelyezett Istenszülő-ikon szemeiből megmagyarázhatatlan módon folyni kezdtek a könnyek, mely két teljes héten át tartott.

Ezt követően az akkori plébános egy beteg gyermeket emelt a képhez, s miután a gyermek megérintette a könnyező képet, meg is gyógyult. Boldog édesanyja hálájának jeléül egy nyakéket helyezett a kép elé, ezt követően emberek százai indultak útnak, hogy megtekintsék a csodatevő ikont.

A később Bécsbe szállított kegykép helyére egy másolat került, azonban Máriapócson 1715-ben újra megismétlődött a csoda.

Az utolsó könnyezés 1905 decemberében kezdődött és egy hónapon át tartott.

A zarándokok nagy száma miatt a régi picinyke fatemplom helyett ma egy 18. században épült templom őrzi az ikont.

Zarándok utak szervezésével kapcsolatban kérjük érdeklődjenek irodánkban.

  • _•_•_•_•_•_•_•_•_•_•_•_•_•_•_•_•_•_•_•_•_•_•_•

Árajánlat kérés és szállásfoglalás: jnn@jnnutazas.hu

Instagram: www.instagram.com/jnn_utazasi_iroda/

A cikk szerzője
Jó Napot Nagyvilág

Hagyj üzenetet