22.
2020/10

Békés megye Magyarország délkeleti részén fekszik. Az ezerarcú megye számtalan programmal, látnivalóval várja a látogatókat.

Székhelye Békéscsaba.

Gyula felvirágoztatása Károly Róbert nevéhez kötődik, aki az 1400-as évek elején városi jogokkal ruházta fel Gyulát, többek között vásártartási joggal és vámmentességgel.

Szintén a XV. század elején épül fel a több mint 600 éves gyulai vár, napjainkra Európa egyetlen épen maradt gótikus téglavára.

Az 1500-as években a várudvaron körbe épült egységes folyosórendszer is példa nélküli a korabeli magyar várépítészetben.

Magyarország történelme során hosszú évszázadokon át jelentős szerepe volt a várnak.

A Hunyadi család, Mátyás király, valamint fia Corvin János és felesége Frangepán Beatrix – az utóbbi egészen a halálig – a vár urai és úrnője közé tartoztak.

A Dózsa György-féle parasztfelkeléstől, a Rákóczi-szabadságharcon át, – és még sorolhatnánk a történelmi eseményeket – a vár szerepének fontossága mindvégig megkérdőjelezhetetlen maradt.

A várban működik a vármúzeum, amely közel hét évszázad történetét mutatja be.

A földszinten találhatóak többek között a várbörtön, a kovácsműhely, a fazekasműhely, a borozó és a kápolna.

A felszentelt kápolna biztosítja a helyszínt keresztelők, esküvők lebonyolításához, melyek hangulatához hozzájárul a középkori borozó is.

A vár lovagterme alkalmas fogadások, konferenciák és egyéb jellegű rendezvények lebonyolítására. A gyermekeket múzeumpedagógiai foglalkozások várják a kor szellemében.

Az emeleten várúrnői, várúri és várnagyi lakosztályok, várúri hivatali szoba, valamint fegyvertár és lovagterem is található.

A Gyulai Várfürdő Békés megye leghíresebb gyógy-, és élményfürdője a vár szomszédságában, egy csodálatos ősparkban található. A gyógyulni vágyokon túl minden igényt kielégítő kikapcsolódást jelent a fürdőzés szerelmeseinek egyaránt.

Gyógyvizes medencéi mellett, a több mint 6000 m2 összeterületű, 2013-ban megnyitott AquaPalota, – legmodernebb szolgáltatásaival – együttesen varázsolják valódi vízi paradicsommá a létesítményt.

Gyulán született Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője és a magyar opera megteremtője. Szülőháza 1795-ben épült, mint németvárosi iskola és tanítói lakás. A család 1841-ig lakott a mai Erkel Ferenc Emlékházban, ahol az iskola és lakóház kettőssége jelenik meg. Egykori osztálytermében egy 19. századi tanterem került kialakításra, míg az épület további három helyiségében a család korábbi otthonát mutatják be.

Megfordult ezen a vidéken Bartók Béla is, aki a helyi dalokat gyűjtötte, mi több erről a tájról indult a később világhírnévre szert tevő kiváló festőművész Munkácsy Mihály.

Békéscsabán található a Munkácsy Mihály Múzeum.

A gyermekkorát s ifjú házas korát Békéscsabán töltő Munkácsy Mihály magyar festő relikviáinak és képeinek elhelyezésére nagy gondot fordítanak. Emellett folyamatosan gyűjtenek régészeti, természetrajzi, paleontológiai, történeti, néprajzi, iparművészeti és képzőművészeti tárgyakat, mi több egy fotótárat is kialakítottak a látogatok számára.

Az intézmény „Az év múzeuma”, valamint a „Látogatóbarát múzeum” megtisztelő címekkel is büszkélkedhet.

Békés megyében körülbelül húsz kilométerenként sorakoznak a termálfürdők: Szarvason, Gyomaendrődön, Dévaványán, Füzesgyarmaton, Békéscsabán, Gyopárosfürdőn és Tótkomlóson, valamint Gyulán egyaránt.​

A Körös-Maros Nemzeti Park 800 000 hektár területe magába foglalja Békés megyét, Csongrád megye Tiszától keletre eső felét, valamint a Körös-ártér és a Dévaványai-Ecsegi puszták területi egységek Jász-Nagykun-Szolnok megyébe átnyúló részeit. A más és más adottságú és sajátosságú tájakon változatos, természeti értékekben gazdag területek maradtak fent.

A nemzeti park egyik alapvető feladata, hogy a gondjaira bízott értékeket bemutassa az érdeklődők számára, valamint látogatóközpontok és tanösvények is várják az érkező természetbarátokat.

Magyarország legtisztább folyóvizeiben, a Körösökben lehet úszni, horgászni, de a megye adottságait kihasználva van lehetőség lovagolni, vadászni, vagy túrázni a festői szépségű Körösök völgyében.

Ez a térség az ország egyik leghíresebb horgász paradicsoma, ahol számos különböző halfaj akadhat horogvégre, ha türelmünk és egy kis szerencsénk is van.

Ilyenek például a ponty, a busa, az amúr, a süllő, a csuka, vagy akár a keszeg is.

Körösvölgyi Sokadalom 2000 óta a Kárpát-medence élő népi kultúráját mutatja be a nagyközönségnek, – több magyar megye és határon túli város és régió közreműködésével – mint a történelmi Magyarország nemzeti kincsét.

A Csabai kolbász márkanév az egész Kárpát-medencében, de a tengeren túli Amerikában és Ausztráliában is jól ismert.

A Csabai kolbász egy több mint százéves hagyomány szerint készül, s ez idő alatt szinte mit sem változott. Az eredeti „csabai” nem tartalmaz borsot, hat napon át, lassan füstölik, száraz bükkfa fűrészporral arra nagyon vigyázva, hogy a hőmérséklet is megfelelő legyen, majd 3 hónap alatt teljesen beérik a finom, valódi csabai vastag házikolbász.

A csabai kolbász a minőségi alapanyagok és az odafigyelést igénylő elkészítési folyamat miatt, valódi különlegességnek számít, így érthetően az egész világon kifejezetten keresett termék.

A csabai kolbász mellett a gyulai kolbász is valódi hungarikum és ízletes étel. A 20. század elején számos hentesmester gyártotta Gyulán a kolbászt és vitte hírét szerte Európában. Nemcsak belföldön, de külföldön – Angliában, Csehországban, Szlovákiában, Svédországban, Németországban – is népszerű terméknek számít.

1935-ben a Brüsszeli Világkiállításon Aranydiplomát kapott a „kis páros Gyulai kolbász”.

Békés megye híres ételeiről és italairól, ezért nem véletlen, hogy szinte egész éven át tíz nagy gasztronómiai fesztivált, köztük a Csabai Kolbászfesztivált, a Szarvasi Szilvanapokat, a Gyomaendrődi Halfőző Versenyt és a Kondorosi Betyárnapokat is megrendezik.

Messze földön híres a kondorosi csárda, ahol Rózsa Sándor pecsenyéjét is meg lehet kóstolni. Érdemes megízlelni a kiszely-levest és az igazi csabai töltött káposztát, valamint az egyéb helyi finomságokat is.

A különleges ízek mellé jó szívvel ajánljuk a szintén hungarikumnak számító békési pálinkát.

Szállással kapcsolatosan pedig keressetek minket bizalommal!?

jnn@jnnutazas.hu

Instagram: www.instagram.com/jnn_utazasi_iroda

Honlap(folyamatos feltöltés alatt)

A cikk szerzője
Jó Napot Nagyvilág

Hagyj üzenetet